Kutyatenyésztés és Kutyamenhelyek
Magyarországon az állatvédelem összességében sem áll túl erõs lábakon, a leggyengébb láncszem azonban minden bizonnyal a kedvtelésbõl tartott állatok tenyésztése.
Vegyük például a kutyákat. Magyarország az egy főre jutó kutyák számát tekintve potenciális Európa-bajnok, a kutyatenyésztés virágzó üzlet - egyben azonban szabad préda is. Az állam jó ideje csupán azzal foglalkozik, hogy kinek juttassa a törzskönyvezés (és vele a tenyésztői ha-szon lefölözése) monopóliumát, az ugyancsak uniós normának számító állatvédelmi szabályok betartásával viszont keveset törődik. Az ebből adódó szabadpiaci anarchia levét leginkább a kutyák isszák meg: becslések szerint a fajtatiszta kutyák (mesterségesen felpörgetett) szaporulatának harmada kerül a sintértelepekre, a kevés számú állatmenhely valamelyikére, roszszabb esetben zsákba kötve a patakba vagy a föld alá. És miközben a kutyabiznisz komoly profitot termel - csak a törzskönyvezésből évente többszáz milliós bevétel képződik -, a haszonélvezőket semmi nem ösztönzi arra, hogy ebből a pénzből legalább morzsákat az állatvédelmi problémák megoldására költsenek.
Ausztriában vagy Németországban a törzskönyvkiadás az egy-egy fajta tenyésztésére szerveződött szövetségek kezében van. Ebből a felállásból következik, hogy a szervezetek nem a törzskönyvek parttalan kiadásában érdekeltek, mivel jobban járnak, ha inkább a jó állapotú, nem túltenyésztett kutyaárakban realizálják a hasznot. Másrészt pedig azért sem érdekük a túlzott szaporulat, mert nekik kell gondoskodni az adott fajtához tartozó, eladatlanul maradt, illetve gazdátlanná váló kutyák eltartásáról, leginkább kutyamenhelyek fenntartásával.
Magyarországon a rendszer másképp működik. A meglévő néhány kutyamenhelyet viszont leginkább az állatvédők tartják fenn, ehhez az ebtenyésztőktől semmilyen intézményes támogatást nem kapnak. A helyzet a leginkább túltenyésztett fajtánál, a német juhásznál a legkétségbeejtőbb: vannak olyan tenyésztők, akik a sok szüléstől lestrapált anyakutyákkal, illetve a túlkoros és eladhatatlan siheder állatokkal állandó ügyfelei az "állat-egészségügyi" telepeknek, vagyis nyilvánvalóan nem megoldják, hanem súlyosbítják a problémát. Nem segít az sem, hogy a törzskönyvezett állatok fülét egyedileg tetoválják: az állatvédők tapasztalatai szerint a menhelyre kerülő állatoktól a tetoválás alapján csak a tenyésztőig lehet visszajutni, azt viszont az ebtenyésztők az esetek döntő többségében nem tudják megmondani, hogy kinek adták el a kutyát.
Akad egy-két fajta, amelynél a tenyésztők valamivel nagyobb felelősséget mutatnak a "termék" iránt. Ha a befogadóhelyeken feltűnik egy Shar-Pei vagy egy berni pásztorkutya, azt a fajtaklubok általában azonnal magukhoz veszik (ezek a szervezetek nem tagjai a MEOE-nek). A többiekre azonban szomorúbb sors vár. Ma gyakorlatilag bármilyen fajkutyához hozzá lehet jutni ingyen, ha az ember hajlandó menhelyi/sintértelepi előéletű állatot az otthonába fogadni. Azt is mondhatnánk: német juhászért teljesen fölösleges pénzt adni.
forrás:Népszabadság • Hargitai Miklós •
